Örök idő, örök törvény

Az erdő lassan aranyba fordul,
és nem gyászruhát ölt a táj,
mert a lombok csendes búcsúja,
már a következő tavasznak jár.

A szél nem tépett, csak leválasztott
mindent, mi idejét kitöltötte.
S a föld némán magához vonta,
mit levéltenger temetett be.

Patak tükrében rozsdás korona,
mit a múló idő fest vörösre.
Minden levél egy halk történet,
mely egy év alatt ér körbe.

Az öreg tölgy nem kérte számon,
mit elvett tőle a november.
Hisz újra sarjadni csak az tud,
ki elengedi, ami már nem kell.

A köd sem elfedni érkezett,
csak megszelídítette a tájat.
A messzeség ilyenkor befelé nő,
s a lélek otthonára találhat.

Így tanít minden őszi kép,
a teljesség része az elmúlás.
A kör bezárul, és megmutatja,
mi a legméltóbb búcsúzás.

Megjelent az Irodalmi Rádió - Hűs hajnalok lehelete című antológiában.