Írással keresem azt, ami a felszín alatt marad: az ember és a világ közti feszültséget, a csendet a zaj mögött.
Igyekszem közelebb kerülni a valóság és az igazság közötti határvonalhoz. 

Verseimben és prózáimban gyakran jelenik meg a természet mint tükör és mint menedék, ahol az ember újra szembenézhet önmagával. A természet számomra nem díszlet, hanem alapállapot, amihez újra és újra vissza kell találnunk. 

Foglalkoztat a társadalom működése, a felelősség kérdése és az a hajlamunk, hogy kívül keressük azt, amit belül kellene rendbe tenni. Írásaim egyszerre próbálnak kérdezni és szembesíteni, néha nyersen, néha csendesebben.

Az alkotás számomra út és eszköz: egy folyamat, amelyben az ember lassan leveti a felesleget és hat a környezetére.

Abban hiszek, hogy a változás mindig egyéni szinten kezdődik.