Lóvá tett vándor

Játékos szellő suhant végig a völgyön. Itt élt Silas a családjával. Éppen az avart próbálta összehalmozni a kertben, amit a pajkos fuvallat pimaszul újra meg újra széthordott. A bosszankodás közepette kinyílt a ház ajtaja, és Silas apja lépett ki rajta.

– Eriggy, keresd meg azt a mihaszna lovadat, amelyik az éjjel elkóborolt.

– Aztán hol keressem, édesapám?

– Mit bánom én, csak hordd el magad, ha már itthon sem vesszük hasznodat!

Silas jobb ötlet híján nekiindult a közeli erdőnek, hátha ott megleli hátasát. 

Ahogy egyre beljebb jutott a rengetegben, furcsa zajra lett figyelmes. Lehasalt a földre és fülelni kezdett. 

Az előtte elterülő tisztáson egy meseszép egyszarvú lépdelt ki a fák közül. 

Silas lélegzete is elakadt! Ahogy ott feküdt és aléltan bámulta a pompás teremtményt, nem hallotta a háta mögül közeledő halk sziszegést.

Mikor felocsúdott a káprázatából, már vastag indák csavarodtak a lábára, és a közeli fa tövéhez vonszolták.

Silas próbált kiszabadulni a béklyóiból, de azok karomként mélyedtek bele és nem engedték!

A zajra a pompás állat is figyelmes lett, és amint meglátta Silas vitustáncát, két lábra ágaskodott, és diadalmas nyerítéssel dobbantott a földre.

Az eltévedt vándor az utolsókat rúgta, miközben a köré csavarodó indák lassan az utolsó szuszt is kipréselték a tüdejéből.

Mielőtt minden elsötétült volna előtte, még meglátott a szomszédos hatalmas tölgy gyökerei között egy fekete lófarkat.