Ismeretlen nyomokon

A hegygerinc szélén állt,
alatta köd és rengeteg.
Szürke ruhát öltött magára,
hogy ne marjon bele a hideg.

Valaha ő vezette őket,
ismerte minden mozdulatukat.
Nyomában fiatal ordasok,
vonyították éjjelen a holdat.

Most már egyedül járta
a sziklák hallgatag fokát.
Nem üldözte a prédákat,
nem terelte a falkát.

A szél régi neveket suttogott,
emlékek szagát a havon,
de az eső elmosta a nyomokat,
egy tavaszi záporon.

Mégis, a béke ott maradt
a csillagok alatt vele.
Nem minden veszteség vereség,
ha elérkezett az ideje.

Az ezüst sarló lenézett rá,
mint régi társ az úton.
A szürkeség pedig továbbindult,
az ismeretlen nyomokon.

Megjelent az Irodalmi Rádió - A nagy kék alatt és fölött című antológiában.