Ha farkast kiáltasz

Az irodalom válságban van. Sokat hallani ezt, és még csak nem is mostani jelenség. A világ minden pillanatban válságban van. A legtöbb esetben a válság azt jelenti, hogy a világ változik, és akik felnőttek valamiben, azok már nem érzik magukénak azt, ami megváltozott benne. Erre lett kitalálva a "régen minden jobb volt" szlogen. Pedig nem volt minden jobb, csak más volt. Akik pedig nem tudnak alkalmazkodni a változáshoz, azok inkább legyártják azt a narratívát, amelyben a világ válságban van, bezzeg régen!

Tudjátok mi ezzel a legnagyobb problémám? A farkast kiáltás. Ha minden változásban válságot látunk, olyan zajt hozunk létre, amelyben nem vesszük észre a valódi válságokat.

Azt hiszem, hogy a művészetben és az irodalomban is van válság. Arról is meg vagyok győződve, hogy ha az irodalmi szereplőket megkérdeznénk, hogy miben látják a válságot, sokféle választ adnának, és az lenne bennük a közös, hogy az üléspont határozná meg az álláspontot. Ez így egy kisebbfajta probléma.

Szerintem a történelem során, soha nem értelmeztük ennyire sokféleképpen az irodalmat és a művészetet. Nagyjából ez azt jelenti, hogy ma bármi és bárki lehet művész és művészet.

 Ahol pedig valami/valaki minden lehet, az valójában semmi és senki.

Így jutunk el oda, hogy a válság számomra a művészet és irodalom általános értelmezésében, mibenlétében, értékelésében keresendő. Ahol pedig nem beszélnek közös nyelvet, ott bábeli zűrzavar támad.

Ezért lesz - néhány ecsetvonás, egy falra öntött festék, egy versnek álcázott elvont, értelmetlen prózai szövegmassza, vagy egy fadarab, - művészet…

Nem az a gondom, hogy új formák születnek, hanem hogy megszűntek a közösen elfogadott mércék.

A legnagyobb probléma ezzel van, a többi már csak tünete az eszmét vesztett kultúrának, amely a világban minden területen tetten érhető, így hát a művészet sem kivétel. Pedig a művészetnek, és a tudománynak mindig az a feladata, hogy a kivétel legyen.

Kivételt pedig csak kivételes emberek tudnak tenni.

Azt gondolom, hogy egy művésznek mindig nagyon határozott véleménye kell, hogy legyen arról, hogy mi a művészet, mi a szép, mi az értékes. Könnyű engedni az éppen aktuális kánon delejes csábításának, és elferdülni múló divatnak, miközben a művészettörténet pontosan azt tanítja, hogy amikor válság van, akkor ebből a kiutat, általában a klasszikus értékekhez való visszafordulás jelenti.

A rossz hírem az, hogy ezt nekünk alkotóknak kell felismerni, és megteremteni. Először saját magunkban, majd pedig egymással összefogva. Nem fogja más elvégezni ezt a munkát helyettünk, és a politikai döntéshozókhoz sem fog eljutni a hangunk, ha csak azokat engedjük érvényesülni, akik a válság előidézésében közreműködnek. Akkor van probléma, ha elhisszük, hogy egy szűk szakmai közeg kizárólagosan meghatározhatja, mi számít értékes irodalomnak.

Minőséget kell teremtenünk és megtalálnunk az irodalom és művészet iránt érdeklődő közönséget és megmutatni nekik, hogy a szép és értékes nem az, amit önjelölt tízfős szalonok kinyilatkoznak.

Ehhez a munkához kívánok magunknak sok erőt, kitartást, fegyelmet és türelmet!

Márai Sándor - Olyan világ jön *

Olyan világ jön,amikor mindenki gyanús, aki szép.
És aki tehetséges.
És akinek jelleme van…
A szépség inzultus lesz.
A tehetség provokáció.
És a jellem merénylet!…
Mert most ők jönnek…
A rútak.
A tehetségtelenek.
A jellemtelenek.
És leöntik vitriollal a szépet.
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.

*A művet vitatják, hogy valóban Márai írta-e. Ez legyen az irodalomtörténészek feladata, a mondanivalója sokkal fontosabb.