Az erdő szeme

Sokszor jártam a bükkösben,
ahol köd terül el a sziklák között.
Hallgattam a lombok neszét,
míg alkony szállt a völgy fölött.

A vadőr azt mondta egyszer:
itt él a hiúz valahol.
Nyomát őrzi a puha avar,
de eltűnik ha embert szimatol.

Láttam őzet, szarvast, rókát,
hollót az esti ég alatt.
Csak ő maradt mindig rejtve,
mint egy kimondatlan alak.

Néha egy árny mozdult messze,
vagy ág reccsent a bokrokon.
Azt hittem, végre megpillantom,
de aztán eltűnt az ormokon.

Azóta úgy járom az erdőt,
mint aki választ keres ott,
és míg a bojtos fülét hiába kutattam,
ő minden mozdulatomban látott.

Meglehet, minden ember életében
van egy rejtett, néma nyom.
Valami, amit sosem érhet el,
csak követi az utakon.

Egyszer majd, ha megöregszem,
ott, hol a hallgatás kísér engem,
talán a hiúz előlép végül,
és felismerjük egymást csendben.

Megjelent az Irodalmi Rádió - A nagy kék alatt és fölött című antológiában.