Az emlékezet madara

Magasan köröz a róna felett,
ahol már elnémul a táj.
Szárnyán évszázadok pora,
szemében térkép eme fertály.

Látta, mikor a folyók mentén
tüzek gyúltak az éjszakában.
Hallotta a lovak dobogását,
mikor egy nép indult hajdanában.

Várak nőttek a hegytetőkön,
majd kövekké porladtak.
Kardok csillogása megfakult,
rozsda őrzi nyomát e korszaknak.

Templomok harangja szólt,
folyók vitték a neveket.
S annyi ember ment alatta,
mint hulló falevelek.

Ő mégis mindig visszatért,
ahogyan az évszakok egymás után.
Nem kérdezte, ki ment vagy maradt,
ki osztozik e földnek trónusán.

Most is lassan köröz,
a városok fénye felett.
A szárnyain nem a múlt pihen,
hanem az emlékezet.

S ha egyszer eltűnik az út,
és nem marad semmi jel,
talán ő lesz az utolsó,
aki még bennünket felemel.

Megjelent az Irodalmi Rádió - A nagy kék alatt és fölött című antológiában.