A víz emlékezete

A víz sosem kérdez, csak csendben áramol,
hegyek szívéből fakad, érként araszol,
tenyerünk közt egy pillanatra megmarad,
majd visszatér és a végtelenbe szalad.

Erdők szomját oltja és zöldíti a fényt,
s fák gyökeréhez csorgatja a reményt,
minden egyes cseppben ott lüktet a világ,
kertünkben tőle pompázik a sok virág.

Ameddig még van csak felhasználni tudjuk,
nem értjük nyelvét, inkább elfolyni hagyjuk,
szennyezett folyók viszik el a tegnapunk,
és lassan mossák el kiszámolt holnapunk.

Tengermély suttogja az utolsó órát,
meddig bírja még ki a terheink súlyát,
miért nem érezzük magunkénak sorsát,
amely nap mint nap csendben életet ad át?

Talán még lehet időnk tisztábbá válni,
nem csak birtokolni, hanem megcsodálni,
mert az a víz bennünk is tovább áramlik,
és minden csepp a sejtjeinkben visszhangzik.

Megjelent a Pegazus Könyvek Antológiája 2026 kiadványban.