
A szabadság törvénye

Nem a kövek emlékeznek,
nem az utcák őrzik a nyomot.
A szabadság mindig ott születik,
ahol valaki nemet mondott.
Volt, hogy puszta kézzel álltak
vas és acél árnyékában.
Mégis nagyobb erő lobogott,
egy kimondott igazságban.
Mert láncot nemcsak kézre vernek,
gondolatra is hull bilincs gyakran.
S a rab sokszor nem is sejti,
hogy fogságában vész el lassan.
A zsarnokság új arcot ölt,
de természete nem változik.
Mindig akad, ki félelméből,
mások fölé tornyosodik.
S mégis minden október elmondja,
mit a szél a zászlóknak felel:
nem az marad, ki éppen uralkodik,
hanem, ki eszmét a magasba emel.
A láng nem pusztán örökségünk,
mit könyvek lapjai üzennek.
Hisz minden nemzedék életében,
ugyanazok a próbák érkeznek.
A szabadság sosem volt ajándék,
mit a múlt nekünk készen adott.
Addig élt, míg akadtak bátrak,
kik feleltek, ha a harc szólított.
Megjelent az Irodalmi Rádió - Hűs hajnalok lehelete című antológiában.
